Autóstúra Shandongban 1998 szeptember

 

A hétvégén kirándulásra vettem a dolgot. Amíg élek remélek felkiáltással egy szép tengerpart felfedezésére indultam. Kína sajnos híres arról, hogy kevés az igazán szép strandja, koszos a víz, túl sok ember, stb. Két tuti helyet ismerek, de azok innen kétezer kilométerre vannak Hainan szigetén, de persze már belépőjegyet szednek csak azért, hogy sétálhass a tengerparton.

Néhány hónappal ezelőtt hallottam először erről a shandongi helyről egy munkaebéden. Shidao-nak hívják. Azután kérdezgettem még néhány embert; vagy nem hallottak róla vagy azt mondták, hogy tényleg szép. No, ez nekem való, gondoltam!

Shandongról azt kell tudni, hogy félsziget, kelet felé elég mélyen benyúlik a tengerbe, északról a Bohai-öböl (ott folyik a Sárga folyó a tengerbe), délről pedig a (surprise, surprise) Sárga-tenger határolja. Mármint a félsziget részét. Elég tekintélyes a szárazföldi része is. Shandong tartomány kb. kétakkora, mint Magyarország és lakják vagy 80 milliónyian.

Munkahelyem a tartomány ÉNY-i részében van. Úticélom pedig Shidao, a legkeletibb csücsök déli részén fekvő kisvároska, illetve annak remélhetően paradicsomi kinézetű strandja.

Felkerekedem szombaton kora reggel, annak ellenére, hogy mára borús időt ígért az időjárás előrejelzés. Tudom, hogy hosszú út áll előttem, ezért reggel fél hétkor már úton vagyok. A céges autóm egy Daihatsu utánzat, kínai neve Xiali. Három henger, kilencszáz köbcenti, de javára írható, hogy a motorja eredeti japán. Folyamatos kelet felé tartó vezetés az egyre feljebb hágó nap ellenében (jól vizsgázik az otthon vett Ray-Ban napszemüveg). Az első útszakasz Jinanig tart, kb. 80 km. Eseménytelen, csupán a korán kelő teherautósokat kell kerülgetni a megszokott országúton. A Sárga-folyó nagy hídján való áthaladás után hídpénz fizetés következik (10 yuan) és máris Jinan, a tartományi főváros keleti gyűrűjén vagyok. Jinantól Weifangig autópályán (nagy fellélegzés) tudok haladni további 200 km-t. Itt történt egy kis pitty-putty, illetve csak majdnem. Előttem halad egy kb. 2 tonnás kisteherautó, amikor hirtelen szétdurran a bal elsője, és kormányozhatatlanná válik. Külső sávból a belsőn keresztül neki az elválasztó szalagkorlátnak, ahol még kétszer pattan és leáll. Én fék, ki jobb szélre, lassítok. Mire egy vonalba érek a kisteherautóval, már kászálódik ki belőle a két ürge, nekik semmi bajuk, de a gépüknek igencsak eldeformálódott a fizimiskája, lámpaszilánkok az úttesten. Hát ez is többe fog kerülni, mint egy időben végrehajtott kerékcsere. Jellemző látvány az út mentén kb. tíz kilométerenként defektes kereket cserélő delikvens. Itt addig használják a gumikat, amíg szét nem durran.

Weifang-keletnél nagy tábla hírdeti a kijáratnál, hogy Shidao. Nosza, akkor itt letérek (200 km autópályadíj 60 yuan, olcsóbb, mint otthon). Zsúfolt országút, gyümölcsárusok elfoglalják az útpadkát, gyalogosok, biciklisek az út felét. Ez így megy 20 km-en keresztül, amikor is hirtelen vége szakad az útnak. Jobban mondva a teherautók át tudnak bukdácsolni azon a fél km-es földszakaszon, ami útépítés miatt olyan amilyen, de személyautó semmiképpen sem. Kérdezem az egyik munkást, mit tudok tenni? Ez egyértelmű, mondja, vissza az autópályára és valamelyik következő kijáratnál kavarjak vissza ennek az útnak egy későbbi szakaszára. Neki egyértelmű, de milyen szép lett volna, ha mindezt valami tábla közli még velem, mondjuk az autopályán. Vagy esetleg már ezen az országúton előrejelzik, hogy bizony itt majd valamikor esetleg gond lesz a továbbjutással. Nem. Ez itt nem divat.

Szóval vissza 20 km. Autópálya kapunál kifaggatom a pénzbeszedőt, hol térjek le? Yinma és onnan északnak vissza az előbbi országútra (az autópálya ugyanis Weifang után erőteljesen DK-re tart Qingdao felé). Pályadíj újabb 5 yuan. Yinmánál le a pályáról, észak felé újabb 15 km és máris ott vagyok, ahova majdnem eljutottam egy órával ezelőtt. Tankolok egy jobban kinéző kútnál (ki tudja, mikor akadok újra egy bizalmat gerjesztő kútra?) és irány kelet. A következő nagyobb város az úton Pingdu. Itt előveszem a batyumból a bekészített óriáskörtét és miközben 40-es tempóval tudok áthaladni a városon, elmajszolom. Megvolt a reggeli és az ebéd. Továbbra is zsúfolt út egészen Laixi-ig, ahonnan Laiyang-ig a Qingdao-Yantai autóúton lehet haladni. Nagy a forgalom, de a kétszer három sáv elbírja. Laiyangnál viszont búcsut kell, hogy mondjak ennek az útnak (fizetes után), mert az északnak fordul, én viszont továbbra is, rettenthetetlenül kelet felé...

Laiyang után változik a táj. Az eddig lapos és vízre éhes földeket dimbek-dombok, völgyekben megbúvó tavacskák, zöld növények, kanyargó, összeszűkülő út váltja fel. Kevés az autó is, boklászó ember sincs sok.

Nyilván, a déli meleg elől behúzódnak a kis vályogházakba, melyeken érdekes módon piros cseréptető van. Az időjárás jelentés nem jött be, gyönyörűen süt a nap. Az útnak ezt a részét kifejezetten élvezem. Éles kanyarok, emelkedőkön erőlködő néhány teherautó, de gyönyörű táj. Így jutok el Wendeng-ig, ahol szintén nem időzöm, hanem áthúzok rajta továbbra is kelet felé. Wendeng és Rongcheng közötti út pozitív meglepetést hoz.

A girbegurba, keskeny, országútnak alig nevezheto út egy jobbkanyar után 2x3 sávos autópálya minőségű autóúttá alakul át (szinten minden előjelzés nélkül). És teljesen kihalt! Nosza, roboghatok 120-al. A végén pedig fizetőkapu sincs! Ami késik nem múlik persze, gondolom. De a lényeg, hogy máris itt vagyok Rongchengben (az Encarta valami oknál fogva Yatou-nak írja, de higgyetek nekem, ez Rongcheng). Miért örülök ennek ennyire? Mert innen már csak egy jobbkanyar, 20 perc száguldás és az álmok álma, Shidao, az úticél következik. Végre ez is eljött! 650 km, 9 óra a kormány mögött. Hát nem vagyok megszállott?

Rongchengben már tábla mutatja az utat Shidao felé és széles úton lehet repeszteni a 30 km-re levő üdülőhelyre. Az út egy helyen szűkül csak le kétsávosra, ott ahol egy tengeröblöt vágtak át és a gátra épült az út. Viszont érdekes módon a szárazföld felőli öbölrész (ami végül is egy tó) édesvízű. Ezt abból gondolom, hogy mindenhol nádas nő a partján. Lényeg a lényeg, egyszer csak balról feltűnik egy starnd, nem hiszem, hogy ez az igazi, ezért megyek tovább és bejutok a városkába, ami az elején egy óriási táblával üdvözöl, és tudtomra adja, hogy igenis egy fejlett turisztikával rendelkező helyen járok. Jó. Megyek a város közepe felé, elhaladok egy hatkéményes gyár mellett, ami ötből füstöt okád (közvetlenül a tengerparton), azután egy hajógyár mellett (félig kész hajó a szárazdokkban) és egy kis kikötő mellett.

Kezdek türelmetlenné válni. Az autómban nincs légkondi (illetve nem működik), szétültem a fenekem, éhes és koszos vagyok. A következő kereszteződésben kikérdezem a rendőrt:

Rosszat sejtek.

Fordulok vissza és megnézem a helyet, amely mellett 80-al jöttem el, hogy ez biztos nem az. Az úton még meginterjúvolok két idősebb nénit, hátha csak a rendőr tájékozatlan. De nem.

Most már mindegy, az éhhalál és a kimerültség küszöbén állok (ülök). Pont a „strand”-al szemben kis étterem és vagy három „fejmosó szoba” (egyenes fordítás). Eszem egy kis saslikot és tésztalevest, mellé lecsúszik egy sör is. Nézd már, hát nem Shidao sörnek hívják?! Kaja közben kikérdezem az éttermes fickót a fejmosó lányokról. Masszíroznak is persze. Az kell a fáradt hátnak. De ha MINDEN kell, az sem drága, 200 yuan. Fiatal, 19-20 éves csajok az ország északkeleti részéből. Rendben, mondom, előbb megszállok, lecsekkolom a strandot és hátat masszíroztatok. A szállás 20 méterre, utolsó kiadó szoba, mondja az intéző kislány. Lényeg, hogy van. Felmegyünk, megmutatja. Előre mondja, hogy nincs forró víz, külföldit fogadni nincs engedélyük. Nem számít, elég ha velem kivételt tesznek az idő pedig elég meleg ahhoz, hogy hideg vízben zuhanyozzak. Belépünk és elámulok. Óriási társalgó, színes TV-vel, fotellal, három szoba, minden szobában két ágy, még rendetlen, az előző lakók nemrég jelentkeztek ki. Egyébként tök üres. Kérdezem az árát. Harminc. Elsőre nem merem megérteni. Másodszorra is harminc yuan. Aha, fogom fel, itt ágyanként számolnak 30 yuant. De én nem szeretnék most másokkal osztozni a lakosztályon. Ez csak természetes - mondja a lány - este sem lesz itt más. Úgy is harminc? Igen. Helyes. Bejelentkezem, és előre fizetek (ez a szokás), majd átvedlem és mezítláb (elfelejtettem papucsot hozni, a szállodai pedig nem bizalomgerjesztő) átcaplatok a széles betonúton a strandra. Nos. Azt hiszem, sejtitek már, hogy kicsit csalódott voltam. Maga a strand elég hosszú, megvan vagy 3 km. A homok vöröses színezetű, tele szeméttel (köztük félcipő és sörösüveg darab egyaránt fellelhető), jobbról egy kilométerre az említett füstöt okádó gyár. A parttól kicsit beljebb a tenger vonalával párhuzamosan szürrealisztikus beton építmények különböző tengeri herkentyűket stilizálva; csiga, kagyló, tarisznyarák, polip. Régebben talán büfék, öltözők és WC-k lehettek, de most semmi belső berendezés bennük, némelyiknek ajtaja, ablakai be vannak falazva. Mi történhetett itt? Észreveszek egy fiatal férfit, amint a homokot figyeli, kezében ásóval és néha hirtelen mozdulattal kifordít egy ásónyi földet, majd gyorsan széttúrja, keresgél. Kíváncsi vagyok, megkérdezem, mit keres? Halgyereket (yu’er), csalinak. A strandon egyébként alig néhányan szállingóznak, de van aki fürdik. Akkor én is. Ha már ennyit jöttem idáig. Mielőtt a vízbe megyek még egy dolgot észrevételezek. Nagy mennyiségű partra vetett körte hever szerteszét. Talán egy körteszállítmány futott zátonyra innen nem messze? Felezett körték, talán befőttnek voltak előkészítve. Még érdekesebb, hogy egy jó részük a hullámzás miatt már legömbölyödött és fehér kavics alakot mutat. A sós víz konzervál. Maga a víz kicsit tisztább, mint a Balaton; fél méterig átlátszó. Lassan mélyül, a hullámok nem nagyok, a víz legalább 26 fokos, mondhatni kellemes. A vízből visszanézve a part felé szembeötlik még egy épület a szürrealisztikus építmények sorát követve; egy hajó formájúra épített hotel. Nem is rossz. Ha előbb veszem észre, talán ott szállok meg. A lakrész van vagy négy szint.

A strand jobb és bal oldalán (kicsit messzebb persze) hegyek. Pofás lenne, ha nem volna a füstölő gyár a légszennyezésével és a kikötő a vízszennyezésével. Ettől függetlenül egy félórát a vízben töltök, érzem, hogy oldódik le rólam a fáradtság. Lassan lebukik a nap a két hegy között a síkság alá :)

Vissza a szállásomra, zuhany után felhívom az egyik beosztottam. Ne várjanak hétfő reggel munkába, mert ahhoz egész vasárnap vezetnem kéne visszafelé és úgy terveztem, hogy a holnap délelőttöt ezen az „ez-van-ezt-kell-szeretni” strandon töltöm. Kicsit olvasgatok, utána sétálok a környéken. Nem jutok messzire, a hajmosó lányok leszólítanak. Persze sokat akarnak fogni a közel ’s távol egyetlen külföldin. Annyira egyik sem csinos, hogy csábítást érezzek, de egy masszázsra befizetek. Aki nem kapott még igazi masszázst, biztos félreérti a dolgot. Inkább fájdalmas, mint kellemes, viszont egészséges és nyugtató hatású. A fejem búbjától a kislábujjamig szinte minden testrészt megmozgat. Magam sem hittem volna, de épp egy masszázst tanult csajt sikerült kifogni (általában csak mondjak magukról, hogy tudnak masszírozni). Megérte a 80 ruppót. Vissza a 180 nm-es lakosztályba kiírtani annyi szúnyogot, hogy viszonylag nyugodtan tudjak aludni.

Éjfél körül már félálomból ver föl egy részeg, dörömböl az ajtón, hogy nyissam ki. Mondom, hogy szobát tévesztett (ajtót nem nyitottam). Erre egy józanabb hang, gondolom, aki eltámogatta idáig a másikat, szintén azt mondja, hogy talán nem ez a szoba. Megerősítem. Csak nem tágít, dörömböl. Ez így megy két percig, végül a „Takarodj!” (Gun3) felszólításnak csendben engedelmeskednek. Alvás!!!

Másnap, vasárnap fél kilenckor ébredek. Tisztálkodás után újra fürdőgatyeszben, egy jó sci-fi könyvvel felszerelkezve irány a strand. Előtte megbeszélem a szállodás kislánnyal, hogy 12 előtt kijelentkezem, ne aggódjon (nem mintha annyi sorban álló szállóvendég lett volna). Nem is aggódott. A parton alig néhányan, a vízben sem többen. Kis pancsi után szárítkozom, napozom, kicsit olvasgatok, elmélkedek, bambulok, újra pancsi, stb. Féldélkor feltápászkodom, vissza a szállásra, összecuccolok és búcsút intek Shidao-nak. Tapasztalat megvolt.

Az autó szélvédőjére szerelt hőmérő 55 fokot mutat, nem csoda, közvetlen napsugárzásnak volt kitéve. De a levegő sem sokkal hűvösebb, lehet 35 fok. Letekert ablakkal száguldok vissza Rongchengbe, ahol egy már ismert kereszteződésnél leszólítok egy taxist Weihai-i iránymutatás végett. Itt balra, aztán az első kereszteződésnél jobbra. Milyen igaz, ki is van táblázva!

Weihai a keleti csücsök északi felére esik. Nagyobbacska város, de nem túl nagy. Rongchengtől kb. 50 km. Gyorsan ott vagyok, az út jó és széles. Beérek és az első ’tengerparti út’ jelzésnél kanyarodok. Nagyon szép! Roppant kellemes, szemet gyönyörködtetően zöld pázsit és örökzöld fasor az út mentén. A tengerparton kövezett sétány. Leparkolok egy hotel elé és gyalogolok a sétányon. Nincs tömeg!!! Tiszta sétány. A túloldalon ízléses felhőkarcolók adják a modern városka nyugatias profilját. Néhány vállalkozó szellemű gatyára vetkőzik (elég randa szabású lógó gatyájuk van) és a sétány mellett tengerbe gyalogol. Kövekkel van tele, óvatosan lépegetnek. Nem győzők ámulni a rendezettségen és tisztaságon, a zöld pázsiton, kis tereken, kevés emberen. Nagy sóhajtás; bárcsak itt lenne a gyárunk!

A sétány végén kis kikötő, benne egy óceánjáró. Ötletem támad. Korea innen kevesebb, mint 500 km. És valóban, a jegyiroda kizárólag a szóbanforgó hajóra ad el jegyeket, heti 3x indul Koreába. Érdeklődöm, erre kezembe nyomnak egy prospektust. Ebből kiderül, hogy egy másik hajó Qingdaoból teszi ugyanezt heti 2x. Hirtelen ötlettel elhatározom, hogy a karácsonyt Szöulban fogom tölteni. Hajójegy oda 100 dolcsi körül van, az út egy éjszaka. Nekem kedvezőbb Qingdao, mert oda 5 óra alatt elérek kisautómmal, ráadásul van ismerős, akinél parkolhatok is, mondjuk egy hetet. Ezen az ötleten felbuzdulva reggeli-ebéd után nézek. Nem cifrázom, a legelső kiskoszosban megeszek egy tál sült tésztát, mellé egy kóla csúszik le. Az éttermiek tanakodnak, hogy mennyit kérjenek el tőlem. 10!, 20!, a főnök végül kiegyezik magával 15 yuanban. Üsse kő, nem volt rossz. Séta visszafele. Továbbra is élvezem a szépen kiépített tengerpartot. Egy félórát a pázsiton ülök, tapogatom; igazi! Végül feltápászkodom, és magamban elbúcsúzom ettől a kisvárostól. Weihai, ki gondolta volna! Kellemes meglepetés volt. Következő úticél Yantai. Ott kilenc éve jártam már egyszer, de nem emlékszem másra csak a hajóállomás feletti „Hosszú életet a Kommunista Pártnak!” (Gongchang Dang Wansui) bazi nagy feliratra. Újabb pozitív meglepetés! Weihai és Yantai között autópálya van! Kb. 60 km hosszan lehet repeszteni potom 25 yuanért. Takarékra veszem a gázt, mert ideje lenne tankolni, viszont a pálya mellett nincs egy kút sem. Soha nem mertem még egy tankolással 500 km-t menni a kisautóval és most már 540-nél járok! Mindenesetre eljutok Yantai-ig és az első adandó helyen megtankolok. Kiszámolom; 5 és fél literes átlagfogyasztás! Nemhiába, japán utánzatú háromhengeresről van szó.

Yantaiban újra a tengerparti utat keresem. Itt már tömeg van. Hosszú, több km-es tengerpart, de kiépítés alatt. Mindenesetre látszik már, ha rendezik a terepet olyan lesz, mint Qingdao. A tenger csúnya sötét színű, de a néhány strandon elég sok ember van, sokan fürdenek is. Leparkolok, ácsorgok egy darabig, nincs kedvem itt fürdőzni. Aztán felfedezek egy kiépített, édesvizes fürdőt. Kerítéssel, két nagy medencével, irgalmatlan nagy csúszdákkal. Kevés ember! Naná, a belépésért fizetni kell! Ez már jobban tetszik. Az idény utolsó napjának utolsó két órájára veszek jegyet, adja tudtomra a pénztáros. Az öltözőt már lusták kinyitni, a közeli WC-ben vedlek át. A kínaiak az alacsonyabb, kanyargós csúszdát használják. Egyszer én is lemegyek rajta, de elég lassú. Fel a legtetejére, az egyenes csúszdához! Érzem a figyelmet, a külföldi kockáztatja az életét! Középen van egy bukkanó, tényleg jól megdob, de már kellett ez a kis adrenalin. Irgalmatlan sebességgel érek vizet és még annak a tetején is háton csúszok egy jó darabot. Ez jól esett! Megismétlem még kétszer a mutatványt mire a legtökösebb kínai fiú felmerészkedik utánam. Aztán én már kiszállok a buliból, mert minden srác bizonyítani akar maga előtt („a külföldi túlélte, én is meg tudom tenni!”). A csúszdázás után úszok néhány hosszt a mélyvizű medencében. Nagy kár, hogy a falumban nincs strand!

Egy kis olvasás a fürdő zárásáig. Hat óra múlt, kezd alkonyodni, ideje szállás után nézni. Persze, hogy a legjobban kinéző hotelen akad meg a szemem a tengerparton. Mennyi egy éjszakára? 700 plusz 15% service charge. Mennyit engednek? 20 %-t és a service charge-ot sem kérik. Így is 560. Uszodájuk van? Majd októberben. Western food? Az is csak lesz, ha megjön a nyugati szakács. Akkor köszönöm inkább tovább keresek szállást. Semmi probléma. A következő, az első hotel mellett volt közvetlenül. Nagyon ramaty állapotban és büdös is. Pusztán a tenger közelségére hivatkozva lenne képük 280-at kérni. Nem, kösz! Két utcával beljebb egy tiszta helyen, műholdas tévével 188 yuan egy éjszaka. Jó, itt megszállok. Fürdés után séta a városközpontban, vacsi egy tál jiaozi (húsos táska főzve) és egy sör. Naná, hogy Yantai sör! Mindent összevetve Yantai is kellemes benyomást hagyott, de közel sem olyan jót, mint Weihai. A hotelben nézem a tévét és este tízkor a tajvani adón X-akták! Érdekes módon épp kínai hagyományokkal kapcsolatos szellem-sztori után nyomoz a két FBI ügynök. Se füle, se farka. Alvás.

Reggel hatkor telefonébresztésre kelek. Ez már hétfő! Kijelentkezés után kicsit eltévedek a városban az autóval, sehol egy normális tábla, ami útbaigazítana. Rendőrt kérdezek. Irányadás után sikeresen kijutok a városból és mintegy varázsütésre sűrű ködfelhő adja magát. Na mindegy, ez a Yantai-Qingdao út, még így is viszonylag gyorsan lehet haladni. Így gondolja néhány teherautós kínai is és fára felcsavarodva, meg az árokban végzik. Baleset 20 km-ként. Ha esne az eső és nem lenne köd, a helyzet akkor is ugyanez lenne. Bármi kis nehezítés és hullik a férgese! Több mint egy óra múlva elérem Laixi-t, ahol sajnos le kell, hogy kanyarodjak nyugat felé a már idefelé jövet megismert zsúfolt, keskeny országútra. Lassan feloszlik a köd.

Innen már nem részletezem; Pingdu, Yinma, autópálya, Jinan, vissza a falumba. Du. fél kettő, vége a délelőtti munkaidőnek. Szállásomon fürdés, félóra heverészés, fehér ing, nyakkendő, be a cégbe, kezdődik a délutáni munkaidő!

Vége