Az elején kezdem, tehát Hong Kong-ban. De tényleg csak néhány mondat erejéig.

HK pedig számomra a vízummal kezdődik. Egész pontosan 98 december 15-én adtam vízumkérelmem postára. Január elején kaptam egy vastag borítékot HK-ból, de nem a várt beragasztható vízum volt benne, hanem kérdőív. A kérdésekből arra következtettem, hogy az csípte a szemüket, hogy többszöri beutazási engedélyt kértem. Erre gyorspostával válaszolva megnyugtattam őket, hogy elegendő a 2xi beutazási engedély is, felejtsék el a többszörit. Persze a levelemben jól megmondtam a véleményem a vízumpolitikájukról is. A legszegényebb afrikai ország állampolgára is vízum-mentességet élvez HK-ba !

No mindegy, egy héttel indulásom előtt megkaptam a beragasztható vízumukat is (a kérelem feladásától számítva majdnem két hónap után). Csupán összehasonlításképpen; Pekingben, az ausztrál vízumot négy nappal a kérelmezés után megkaptam. Olcsóbb is volt, mint a HK-i a küldendő csekkel és gyorspostai költséggel együtt.

Tehát Hong Kong. Sokadszorra jártam ott, most csupán számomra az újdonságokról szólok.

1. Octopus kártya. Ez egy olyan, minden közlekedési eszközön (Star Ferry persze kizárva) használható ˝jegy˝, amivel még telefonálni is lehet. Vételkor 50 HKD maga a kártya és plusz 100 HKD értékkel van feltöltve, tehát 150 HKD-be kerül. Használata közlekedési eszközökön roppant egyszerű, csupán el kell húzni az átjáró kapu megadott pontja felett és máris mehet tovább az ember. Annyira érzékeny, hogy a nők általában a retiküljük aljába, a férfiak a tárcájukba teszik és úgy is működik. Hitelkártyákra nincs káros hatással a rendszer. A kijáratnál ugyanilyen elhúzós módszerrel távozik az ember, de egy kijelzőn kivillan a maradék felhasználható összeg is. Ha már nagyon kevés vagy semmi sem maradt a kártyán, automatákban vagy az információnál is újratölthető. Hogy mekkora a felső határ nem tudom, de egy fickó előttem tuningolta fel a kártyáját 280 HKD-ra. Roppant praktikus.
2. Reptéri expressz vonat. Hipermodern, hipergyors, kényelmes, sűrűn is jár. A menetdíj 60 HKD és persze lehet rajta az Octopust is használni. Egyik végállomása a metróhoz kapcsolódik (igaz, hogy legalább öt perces föld alatti gyaloglással), másik végállomása a reptér épületében, a becsekkelő pultok előtt van.
3. Új reptér. Irgalmatlan nagy hodály. Szép meg modern, de közel sem éri meg azt a pénzt amit beleöltek. Ráadásul kilométereket lehet benne gyalogolni (bár a régi sem volt különb ebből a szempontból). A két terminál komplexum között automata földalatti jár.

2.16 kedd.

Ausztrál idő szerint délelőtt fél tízkor értem földet Melbourne-ben (továbbiakban M). Három órával előbbre járnak, mint Kínában, magyarán Pesthez képest 10 órával vannak előbbre. A repülőn sikeresen átaludtam az Antz nevű animációs filmet, viszont végignéztem Jackie Chan Rush Hour c. filmjét. Kellemes, humoros film. Jackie Chan partnere a Fifth element-ből megismert fekete pojáca, aki a Romeo and Juliet-ben Mercuriot is játszotta. A gép Ausztrália (továbbiakban OZ) belső része fölött repülve érte el M-et. A belső részeket leginkább a Marshoz lehet hasonlítani. Vörös sivatag. Leszállás után, de még a kiszállás előtt észreveszem, hogy a reptéri melósok egyenruhája rövidnadrág. Ettől igazán jókedvre derülök. Az érkezésnél a pecsételéshez sorba kell állni, tele volt a gépünk. A sorbaterelgető ember szintén rövidnadrágos. Jó. A határőr (igazából nem őr és nem is határ, hanem bevándorlási hivatalnok, immigration officer) hiányolja, hogy a belépő cetlin nem töltöttem ki a ˝Címe OZ-ben˝ rovatot. Ráírom M-i ismerősöm telefonszámát, erre megnyugszik. Nem láttam, de lefogadom, hogy ő is rövidnadrágban volt.

A rövidnadrágos vámos látván, hogy csupán egy kis hátizsákom van meg sem szólít.

A váróban nem várnak rám. Kellemetlen. Előbányászom bunkofónomat és bekapcsolom. Kínai SIM kártya, ki tudja mennyibe kerül ezzel egy helyi hívás itt ? Nem érdekel, nekem ez kényelmes. Hívom az ismerős lakását, a fia veszi fel a telefont és mondja, hogy apjának dolga van, de egy haverja (alacsony férfi) az én nevemmel egy táblán már ott kell legyen vagy legalábbis hamarosan meg kell érkezzen a fogadásomra. Körözök kettőt, senki. Kb. tíz perc után beesik egy magas nő (!) és már bontogatja is ki a papírját, amin az én névjegyeim szerepelnek. Nagyon helyes, mégiscsak lehet számítani a haverokra ! Hogy nem a beígért alacsony férfi jött el értem ? Na és ! A lényeg, hogy valaki jött. A nőt kérdezgetem már az autóban. Hová valósi ? Wenzhou. Mióta él OZ-ben ? 8 éve. Állampolgár ? Már régóta. Fiával van itt, férje nincs. Nem dolgozik. Viszont van pénze. A fene se érti ezeket a kínaiakat. Megszólal a telefonom. Az egyik menedzserem hív fel boldog új évet kívánva. Hát persze, Kínában beütött a Nyúl éve ! Visszakívánok minden jót majd megkérdezem a nőt, hogy telt itt a tegnap este, voltak-e valahol ünnepelni. Sehol, itt nincs is meg hozzá a hangulat. Ez igaz lehet. Az ő házába visz, majd ott megvárjuk, hogy a haver ráérjen és tovább egyengesse utam M-ben. A nő javaslatára ledőlök pihenni a fia szobájában, aki suliban van. Hamar elnyom az álom, a 9 órás repülőúton talán hármat ha aludtam. Mindig is rosszul alszom a repülőkön.

A haver hangjára ébredek. Legutóbb egy éve láttam Pekingben, nem változott semmit. Becuccolok az ő autójába, jön velünk a nő és a nő egy hirtelen felbukkant barátnéja is. Jó helyzet; három wenzhoui és egy pesti M-ben elmennek a vietnami utcába ebédelni.

Gyönyörűen süt a nap, az ég valószínűtlenül kék. Boltok és éttermek érik egymást az utcában, vietnami feliratok mindenfele. A kommunizmus elől menekülve eljutott OZ-be is egy csomó vietnami lélekvesztőkben, kis bárkákban hánykolódva heteken keresztül. Az étterem tulajdonosa beszél valamennyit kínaiul, a haver rendel. Nagyon finomakat eszünk. Dumálgatunk, de elég sűrűn váltanak át wenzhouira, azt pedig nem értem. Illedelmesen leülöm az ebéd két óráját, de szívesebben néznék már szállást magamnak. Végre arra is sor kerül. Bemegyünk a City-be, ott viszont az autóval van gond, nagyon nehéz parkolóhelyet találni. Elég gyorsan az is kiderül, hogy nincs szállás. A kínai újév itt is érezteti hatását annyiban, hogy tajvani és hong kongi turisták előre lefoglaltak minden létező szállást a City-ben. Egy ATM-ből pénzt veszek fel. Az OZ papírpénz műanyagból van. Nem csúnya és elég praktikus is. Szinte téphetetlen. A haver vigasztal, hogy a környéken, ahol ő lakik biztos akad egy motel üres szobával, mert az legalább 40 km a központtól. Következő napirendi pontként megmutatja a házát, amiben senki sem lakott soha, mert mire elkészült, kiderült, hogy a munkája a város másik felére szólítja és inkább ott vett magának egy másik házat. Ezt az általa építtetett házat pedig egyelőre sajnálja eladni. Hány ilyen ember van otthon ?

Azután a nők kerülnek hazafuvarozásra és mi is elindulunk a haver mostani lakhelye felé. Útközben újra megszólal a telefonom; a haver felesége keresi rajtam a havert. Megtalálta. A haver gyorsan leteszi a telefonom, mert tudja, hogy igen borsos tud lenni az ilyen hívás; dupla Kína-M távolság a kínai tarifával számolva.

Végre náluk vagyok, szép nagy ház, de laknak is benne. Haver, felesége, három gyerek és épp most a haver szülei is itt vannak látogatóban. A legnagyobb srác csípi a számítógépet, vele szoktam ICQ-zni. Az ő gépéről elküldök néhány levelet gyorsan. A haver újra eltűnik, elfoglalt ember. Számítógéppel játszadozunk egy ideig, majd megvacsorázom náluk. Este 8-kor még mindig világos van, de már nagyon szeretnék egy saját szobát valahol. A legidősebb fiúval átsétálunk a haver üzletébe (TV és videomagnó szerelő üzlete van) és rábírom a havert arra, hogy elvigyen a közeli motelba. Az első hely meglepetésre szintén tele van, de a másodikban van üres szoba, napi 80 A$ (1A$ kb 0.67, tehát kétharmad USA dollár, a továbbiakban mindenki átszámolja a magának leginkább tetsző pénznembe). Még nem tudom, hogy sok ez vagy kevés, de nekem elég annyi, hogy van szoba. Persze, hogy kiveszem.

Zuhany, kis pihi. Haver este 10 körül újra megjelenik nálam, mondván, hogy elvisz szórakozni. Rendben van. Mint kiderül mindenáron kurvához akar cipelni, mégpedig kínaihoz. Mondom, hogy én el vagyok látva kínai lányokkal, köszönöm szépen, de gyorsan rájövök, hogy ő szeretné kihasználni az alkalmat, hogy itt vagyok M-ben, ez egy jó ürügy a feleség előtt. M nagyon nagy kiterjedésű, megnéztünk kb. 3 helyet, de autóztunk legalább 100 km-t. Persze mindenhol zárva voltak, a kínai újév azért szent a kínai ledér leányok előtt is.

Lassan éjfél volt mire visszafuvaroztattam a szállásomra.

2.17 szerda.

Reggeli után gyalog indulok neki, a HÉV állomás állítólag nincs messze. Nem találom meg, viszont beleakadok egy buszba, ami szintén a városba visz. A sofőrnél vettem egy napijegyet, ha jól emlékszem 9 dollárért. A busz szép komótosan haladt a városközpont felé, útközben elég sok megállóval. Egy óra múlva megérkezünk a végállomásra, ami Box Hill névre hallgat. No innen még mindig jó kis távolságra van a City, de kellemes csatlakozás van a HÉV-hez. A HÉV olyan, mint a pesti, csak egy pöttyet néz ki jobban. A vonal mentén a tűzfalakon graffiti mindenfelé.

A City-be érve leszállok az első állomáson, innen a HÉV érdekes módon metróba vált és a föld alatt folytatja útját. Nem csak egy vonal van, de talán ötnél kevesebb.

Megtalálom a Rialto tornyot, ami igazából nem torony, hanem az egyik, hacsaknem a legmagasabb felhőkarcoló M-ben. Az aljában jegyvétel (7.5 A$) után előbb egy ismertető filmet is meg lehet tekinteni M-ről. Nagyon megéri ! Egy csomó hasznos infóval szolgál nem csak a városról, hanem magáról az államról, Victoriáról is. A kb. 20 perces film után felliftezek a kilátószintre, ahonnan szintén sikerül jó képeket készítenem. A City a Yarre folyó partján fekszik, ami alatt állítólag most épül egy elkerülő autópálya. Innen fentről világosan látszik milyen kicsi maga a City, talán kisebb, mint a mi Nagykörútunk által határolt terület.

Ebédre a helyi kínai negyedbe sétálok és krokodilt rendelek. Kíváncsi voltam, na ! A krokihús fehér és talán még könnyebb, mint a csirke. Ízében pedig simán össze lehet vele téveszteni. Még egy-két egyéb zöldséget ettem mellé. Fizetéskor a pénztárosnő hüledezik, hogy egyedül megettem 43 dollárnyi kaját. Ezen pedig én csodálkozom, mert Pekingben minden további nélkül ki lehet fizetni ennyit egy jobb vendéglőben. Később megtudom a havertól, hogy az OZ-k ebédre nem költenek többet tíz dolcsinál.

Turista infónál elkezdem megtervezni a további utamat; szerzek térképeket a Great Ocean Roadról, ahol a 12 Apostol található. Ezek az Apostolok sziklák a tengerben, de jó nagy böhöm méretben. Autókölcsönzők címeit is megszerzem. Úgy gondoltam, hogy másnap kora reggel nekiindulok a Great Ocean Road-nak, aztán ott végezve pedig már vissza sem jövök M-be, hanem tovább a tengerparti úton fel Sydney felé. Itt kicsit elszámítottam magam. A már említett HK-i, tajvani kínaiak minden fellelhető autót kikölcsönöztek, hosszas keresés és telefonálgatás után is csak másnap du.-ra volt egy automata váltós kocsi. Nekem mindenképpen automata kellett, mert balkézzel sebváltani, az talán túl sok lett volna a jóból !

Szunyókálok, bambulok, élvezem a napot, aztán úgy hat körül elered az eső, nem túl komoly, de nekem elég ahhoz, hogy elhatározzam magam a visszaindulásra a motelembe.

A metrómegálló pont szemben, kicsit betájolom magam, hogy melyik vonattal menjek és néhány percen belül máris egy Ferntree Gully felé tartó járaton ülök. Egy-két megálló után az ál-metró visszaalakul HÉV-vé, vagyis a szabadban folytatja tovább útját. Az egyes megállók ezután nem sokban különböznek egymástól, a megálló mellett nagy parkolók, amikben a HÉV-ről leszállók autói várakoznak gazdáikra. M egy óriási kertváros, szükség van a saját autóra.

Ferntree Gully-ban leszállok és nézek jobbra, nézek balra, de fogalmam sincs, hogy merre kell elindulnom, hogy visszajussak a motelba. Csöpörög az eső. Bemegyek egy élelmiszerboltba és az eladólánytól érdeklődöm. Ő sem tudja. Viszont az egyik vevő minden további nélkül felajánlja, hogy ha megvárom míg végez, elvisz. Hát már hogyne várnám meg ! Jótevőmet Paul-nak hívják. Kellemesen elbeszélgetünk a néhány perc alatt, míg a szálláshelyemre érünk. Szépen megköszönöm a fuvart; no worries, mondja ő.

Hívom a havert, de senki nem veszi fel a telefont. Hiába, nagyon elfoglat ember. Így aztán csak TV-zek, amíg el nem szenderít az álom.

2.18 csütörtök

Későn reggelizem, mert a bérelt autóm csak délután tudom kivenni, nem sietek. Kaja után újra próbálom hívni a havert, ezúttal sikerrel járok. Jön értem és máris egy még újabb helyre furikázik velem, ahol kínai lány masszíroz. Már nem szólok semmit. Viszont csak délben nyitnak. Hát ez sem jött be. A kisebbik fiáért megyünk aztán az oviba. A kissrác nem igazán beszél még angolul, az ovi még nem az a szórakozó hely számára, mint a többi csöppségnek. Később beugrunk a cégébe, most van időm körbenézni nála. Ósdi, régi TV-k és videómagnók. Igencsak csodálkozom, hogy vannak emberek, akik még ilyeneken néznek műsort.

Az ebédet náluk költöm el, igazából csak gyümölcsöt eszem; mangót és banánt. OZ-ben olcsó és jó a gyümölcs. A mangó nagyon ízlik.

Ebéd után a haver (nem adja fel) egy még újabb helyre visz el, ahol állítólag egy nagyon szép pekingi lány osztogatja bájait. Itt a tulajékkal el tudunk beszélgetni, sanghaji kínaiak. Illetve a beszélgetés egyoldalú, mert a haver dumál velük sanghajiul, amiből én egy kukkot sem értek. Azt viszont leszűröm, hogy a nagyon szép pekingi lány nyilván fuvarban van, mert róla több szó nem esik.

Lassan mennem kell be a City-be, hogy felvegyem az autót. A haver és az imént megismert tulaj elfuvaroznak a közeli HÉV megállóba. Eltanakodunk, hogy milyen jegyet kell vegyek (a tegnapi napijegyem persze mára már nem érvényes), aztán csak találomra nyomok egy gombot. Ők soha nem utaztak HÉV-el, segíteni nem tudtak ebben a kérdésben. Érzékeny búcsú után a szemerkélő esőben várok még kb. 20 percet a befutó HÉV-re. A negyven perces vonatút után kiderül, hogy (persze) rossz jegyet vettem (nem stimmelt a zóna), és a rossz jegy árát sem lehetséges beszámítani az újonnan megveendő jegy árába. Egyből eszembe jut a HK-i Octopus kártya; ilyen gond még csak fel sem merülhet ! Az újonnan megvett jegyet 10 mp-el később már el is nyeli a kilépő kapu. Fene tudja, azért kicsit rosszul esett ez a 3-4 dolláros fölösleges kiadás. Kicsit jobb infóval a jegyautomatánál ezt megtakaríthattam volna magamnak.

Már persze égek a vágytól, hogy autóban ülve fedezhessem fel e kontinensnyi méretű országot.

Az autókölcsönzőben gördülékenyen megy minden, az autó-egy Toyota Camry-útra készen várakozik. Mindenféle biztosítással együtt kevesebb, mint napi 80 dolcsi, km nincs limitálva. Körbenézem az autót; vadi újnak tetszik, kevesebb, mint 40 ezer km-el. Lámpák, index, üzemanyag rendben. Furcsa persze, hogy jobb oldalon van a kormány, de ezzel úgysem tudok mit tenni, meg kell szokni. Fordulok ki a depóból, de valahogy a jobb index helyett az ablaktörlő kapcsolódik be. Ez még aztán jónéhányszor előfordul, mire megszokom; az index és ablaktörlő kapcsoló fordítva van beszerelve.

Szinte lépésben, nagyon odafigyelve hagyom el a várost. Nincs is semmi gondom, nagyon kezes jószágot kaptam. Célom a már említett Great Ocean Road. Geelong (Victoria második legnagyobb városa) felé autópálya visz, sebességkorlátozás 100km óránként. Nevetséges. Geelongba érve egyre több tábla hívja fel a figyelmem a Nemzeti Gyapjúmúzeumra, mint egyedülálló és ki nem hagyható látnivalóra. Ám legyen. Elég könnyen megtalálom, de ötkor zár és a pénztáros hölgy szerint kár volna 20 percre jegyet venni, inkább jöjjek vissza holnap. Jó, biztos igaza van. A geelongi jachtclub kikötője nagyon közel van. Odasétálok bámészkodni és készítek néhány képet is. Szépen kiépített part, hatalmas zöld terület, néhány pálmafa. Igazán szép.

Geelongot elhagyva hamar rátérek a Great Ocean Road-ra (továbbiakban GOR). Kanyargós, dombra fel, dombról le, kétsávos út. Hamarosan feltűnik az óceán is. Óriási nagy hullámok futnak be számtalan kisebb-nagyobb öbölbe. Sokszor megállok fotózni. Az egyik helyen (kiépített kis autóparkoló) tábla kéri az ott megállókat, hogy “Vidd haza a szemeted !”. És valóban, nemhogy WC, de egy szemetes sincs a környéken. Így lehet megőrizni a természet érintetlenségét. Az óceán gyönyörű kék, a környező dombok zöldek, az ég is gyönyörű tiszta. Nem túl gyakran, de látni legelésző teheneket, lovakat. Embert még ritkábban. Micsoda kontraszt Kínához ! Kezdek kilazulni. Vezetek sötétedésig. Egy Apollo Bay nevű helyen befordulok az első motel elé megszállni. A szoba okés az ára még inkább (40 dolcsi). Zuhany után vacsorázóhelyet nézek gyalog. Kellemes kis falu ez az Apollo Bay. Motel és étterem, kisebb boltok érik egymást a főutcán, ami gyakorlatilag a GOR. Az óceán, ami az Antarktisztól választja el OZ-t, csupán száz méterre ha van. Beülök egy görög helyre, mint az az étlapról kiderül. Már vacsi közben felfigyelek egy basszus magyar hangra. Egy pár farmer szerelésben, a másik sarokban rendel. Én már végzek és fizetek, ők még nem kapták meg az ő adagjukat. Megszólítom őket és megkérdezem, hogy zavarhatok-e. Semmi gond, invitálnak. Zoli és Kati motoron járják be a GOR-t. Zoli M-ben él, Kati látogat. Zolin kicsit meglepődtem, mert az angolja csapnivaló. Kati egy mukkot sem ért angolul. Hát persze a táj a lényeg. Meg az útitárs (aminek én most hiányában vagyok). Zoli szerint M-ben él vagy 10 ezer magyar, de nem nagyon tartják a kapcsolatot. Göncz papa épp ezidőtájt érkezett OZ-be, az ő tiszteletére összehoztak egy magyar fesztivált. Zoli ajánl egy-két helyet a további úton, kár, hogy nem jut mindenre időm. A szenzáció mégiscsak belőlem válik, amikor megszólal a telefonom és persze, hogy egy menedzserem keres Kínából a hogylétem felől érdeklődve. Ezen és a Kínával kapcsolatos egyéb dolgokon még elbeszélgetünk kb. este tízig. Közben ők is megvacsoráznak, elköszönök, megköszönve társaságukat és az infókat Zolinak.

2.19 péntek

Az Otway-félsziget déli csücskén nagyon szép környezetben épült világító torony a szenzáció. Külön belépőjegy kell a megtekintéséhez. Viszont tényleg nagyon jól néz ki, fel lehet menni a tetejére is, onnan fényképezni.

A GOR-ra visszavezető úton ezúttal egy papagáj kedvéért kell megálljak, ami úgy gondolta, hogy a legmegfelelőbb hely a tollászkodáshoz az út közepe.

Nem sokkal később az Apostolokhoz érek. Valóban monumentálisak. A tengerben egy-két kilométeren elszórva, a parttól nem messze 10-50 m magas sziklák hirdetik a hullámok romboló erejének való ellenállásukat. A tengerpart nagyon érdekes formációkkal lepi meg az erre járót. Néhány elnevezés: The Blowhole, Thunder Cave, Broken Head, London Bridge, The Arch, The Grotto. Itt elég sok a turista; én egy OZ-német párossal beszélgetek el. A környéken régen elég sok hajó futott zátonyra, köztük egy Loch Ard nevezetű, amiről csak ketten menekültek meg az 54 főből. Az áldozatok sírja nincs messze. Sőt mi több, egy múzeum is van a hajóroncs partramosott tárgyaiból (Glenample Homestead).

Port Cambellben megebédelek és elhagyom a GOR-t. Kihagytam Warrnamboolt, ami állítólag egy szép kisváros és Ballaratot, az aranymezők városát. Igen, OZ-ben is volt aranyláz.

Egy rövidebb és gyorsabb úton térek vissza M-be. és Az elkerülő út még nincs kész, egy órába is beletelik, míg átvergődöm a városon. Egyenesen kelet felé tartva haladok az 1-es számú úton. A kétsávos út néha profi autópályába vált át, de a legnagyobb megengedett sebesség amivel találkoztam csupán 110 km volt óránként. A legjobban abban fáradok el, hogy állandóan a sebességmérőre pillantgatok, nehogy nagyon túllépjem a korlátozást, mert állítólag szigorúan büntetnek érte. Így is sötétedés utánig vezetek és egy Sale (magyarul eladó) nevű városkában térek be az első motelbe.

Egy osztrák származású öreg pár a tulajdonos, elég bizalmatlanok a hitelkártyámmal szemben, de aztán feloldódnak a velem való beszélgetésben. Tele vannak panasszal a helyi kormányzat felé. Úgy veszem ki szavaikból, hogy annak ellenére, hogy már több, mint húsz éve OZ állampolgárok a helyiek idegenekként kezelik őket. Az ő éttermükben vacsoráztam kenguru steak-et, ízre, mint a marhahús.

A mai nap vezettem kb. 600 km-ert, kicsit fáradt vagyok az öregek sirámait hallgatni, gyorsan elbúcsúzom és lefekszem aludni. A szobám berendezése ósdi, ahhoz képest, hogy előre elkértek 55 dolcsit, hát szerintem nem túl meglepő, hogy a helyiek nem szívlelik őket. Bár hozzám nagyon kedvesek voltak, talán a “sógórság” melegebb húrokat pendített meg bennük.

2.20 szombat

Reggel az osztrák származású tulajdonosnő tanácsára letérek az 1-es útról és megnézem a Lake nemzeti parkot. Ez a nemzeti park a Kilencven Mérföldes Öböl északi csücskében terül el.

Állítólag kengurucsordákat kellene látnom. Kenguruból egy darabot sem láttam (talán túl korán mentem és még aludtak a bokrokban), viszont láttam két pár gyilkos bálnát is a félsziget körül úszkálni. A kacsák tisztes távolságot tartottak tőlük. A helyiek angolul orca-nak nevezik őket, szótáramban nem találtam magyar megfelelőt, viszont a TV-ből ismerősek fekete testükkel, amin két oldalt van egy-egy fehér folt. Ahhoz kétség sem fér, hogy tüdővel lélegeznek, mert a fejük tetején levő lyukon végrehajtott kilélegzésüket igen messziről meg lehet hallani. Ezért megérte a földúton jönni 20 km-t ! Kár, hogy fényképezőgépemhez nincs teleobjektív.

Nagyon sok színes madarat, papagájt és egy kistermetű őzfélét is látok az út szélén. Egyéb turistát egy darabot sem.

Az autóban hallgatom a helyi adásokat. Kevés a jó, zenés adó. Úgy látszik az OZ-k szeretnek rágódni különböző kisebb-nagyobb, ügyes-bajos dolgokon. Amíg ott voltam a következő dolgok ragadták meg a figyelmem a hírekből; M-ben nagyon nagy probléma a kábítószerhasználat. 45 nap alatt 60-an haltak meg túladagolásban. A kormány azon tépelődik, hogy mi legyen a követendő politika ? Teljes tiltás és szigor vagy pedig építsenek ki külön helyeket arra, hogy orvosi felügyelet alatt lőhessék be magukat a szerencsétlenek ? Más. Egy környezetvédő szerint OZ már túlnépesedett: ez a kontinens csupán 10 millió ember eltartására képes ! Be kellene vezetni a kínai mintájú egy család egy gyerek politikát (remélem a fickót már zárt idegosztályon őrzik) ! Más. Göncz papáról nem hallottam a hírekben semmit, viszont az IRA politikai szárnya, a Shin Fein vezetője, első helyen szerepelt látogatása során. És a fő hír az volt vele kapcsolatban, hogy az OZ miniszterelnök nem fogadja ! Más. Cápa harapdál meg szörfözőket. Ez egyébként elég gyakori hír. Szerencsétlen cápa, amint alulról figyeli a deszkán befelé igyekvő szörföst simán összetéveszti egy jókora, zamatos teknőssel. Aztán még nyilván fel is fordul a gyomra a sok műanyagtól, ami a deszkában és a szörfösön található. Más. Ami a legjobban szöget ütött nekem. Kívülről nagyon békés paradicsomnak néz ki OZ és hitem szerint az is, viszont a hírekben állandó első helyen szerepelnek a bűnügyek, gyilkosságok, rablások. Aztán ezzel kapcsolatosan az elfogott gonosztevők és a kiszabott börtönbüntetések. A börtön elég visszatérő téma. Az jutott eszembe, hogy a karma igen erősen érvényesül. Hiszen OZ betelepítése fegyencekkel kezdődött…

Az OZ kiejtésről. Nagyon erősen áj-oznak, főleg a kevésbé műveltebbje. Az angol angolban is van jónéhány szó, amit másképp írnak, de ugyanúgy ejtenek ki. Az OZ angol erre még rátesz egy lapáttal. Példáim: race (verseny), rice (rizs) ugyanúgy ejtik, spice (fűszer), space (űr) ugyanúgy ejtik, lice (tetű), lace (zsinór) ugyanúgy ejtik. Jópofa kérdés: How was the “rájsz” ? No most ezt egy étteremben vagy egy versenypályán kérdezik ?

Előbb keresek egy motelt, ahová beteszem a zsákom, veszek valami harapnivalót a közeli szupermarketban, aztán irány a beach ! Az Eden-i temető is közvetlenül a beach mellett van, micsoda buli hely a szellemeknek ! Mióta OZ-ben vagyok ez az első alkalom, hogy megmártózom az óceánban és kifekszem napozni. A vezetés fáradtsága perceken belül eltűnik ! Lazulok, lazulok, lazulok. Kína olyan messzinek tűnik, mintha nem is ezen a bolygón lenne. Gyönyörű álom !

Sötétedésig pihenkedek a beachen. Vacsi egy pizzásnál, ahol a szemem előtt csinálják a pizzát. 20 perc és kész. A tulaj megérdeklődi, hogy hova valósi vagyok, aztán előhoz két-három vaskos vendégkönyvet, amit végignyálazok egyéb magyar beírást kutatva. Nem volt; az enyém az első. Volt viszont elég sok lengyel és néhány cseh is, hogy csak az újdonsült NATO partnereket említsem egy vidéki pizzasütő vendégkönyvével kapcsolatban.

A motelban nevetségesen olcsón lehet videót bérelni; a szobámban megnézek két filmet. Az első ,Daryl, egy robotról szól, ami érzelmeket kezd táplálni a környezetében levő emberek iránt. Gyenguci. A második, Frantic, Harrison Ford főszereplésével már sokkal jobb. Feleségét túszként tartják fogva egy atombombában használatos érzékelőért cserébe. Csinos csaj játszik mellékszereplőt. Persze neki meg kell halnia a film végén, mert a feleség előkerül épségben. Hja kérem, a monogámiát a filmkultúrában is reklámozni kell !

2.21 vasárnap

A tegnap megrendelt reggeli pontosan a kért időben nagyon frappáns módon egy kis csapóajtón keresztül közvetlenül szobám asztalára tolódik be tálcástul. Nagyon ügyes.

Kora délután úgy döntök, hogy ennyi egyelőre elég lesz a jóból és bemegyek a helyi Gyilkos Bálna múzeumba nézelődni. A fő attrakció egy gyilkos bálna (orca) teljes csontváza. Hát nem volt kis jószág ! Emellett még a helyi régebbi kézműves ipar és halászat eszközei is sok helyet foglalnak a kiállított tárgyak között. A bennszülött nép (aboriginal) életmódjáról is elég sok adatot megtudhat a látogató. Ők 30-40 ezer évvel ezelőtt népesítették be a kontinenst, de mára az össznépességnek csak kb. 2%-át teszik ki.

Du. 3-kor nehéz szívvel hagyom el Edent, e földi paradicsomot. Tovább az 1-es úton észak felé. Mai úticélom Jervis Bay, állítólag szintén igen szép hely.

Az út mentén egyre többször figyelek fel furcsa nevű településekre, nyilvánvalóan aboriginal nevek; Merimbula, Jellat Jellat, Bermagui, Narooma, Moruya, Ulladulla, stb. Sötétedik, mire Jervis Bay környékére érek. Szintén van egy nemzeti park, de nincs szálláslehetőség. Egy gyönyörű parkban sikerül kengurucsordát fényképeznem, de sajnos elég távol voltak és mint mondtam már igencsak alkonyodott. A parkőr aztán útba igazít; legokosabb, ha estére Nowraban szállok meg és holnap cserkészem be az öböl északi részét. Tanácsát megfogadva Nowra első szembeötlő motelében megszállok.

Itt talán kitérnék a motelekkel kapcsolatos észrevételeimre.

A legolcsóbb és legdrágább között nagyon nagy árbeli különbségek adódhatnak. Hallottam 30 és 300 dolláros napi árról is. Amiben nekem volt részem az mind a 40 és 80 dollár közötti kategóriába esett. Általános a délelőtt tíz órai kijelentkezési időpont és a szobába szervírozott reggeli, amiért külön kell fizetni. Az autó az ajtó előtt parkolhat. Elfogadnak American Express hitelkártyát fizetési eszköznek, de valami oknál fogva ez a fajta hitelkártya nem terjedt el túlságosan OZ-ben. Szeretik, ha előre fizet az ember, de nem várják el mindenhol.

A szobák berendezése szép, egyszerű, praktikus. Vízforraló és teázási eszközök a szoba elengedhetetlen tartozékai. Amit viszont nagyon furcsállottam és már megemlítettem, hogy a TV-k régi típusúak, nyomógombosak, sőt egy helyen tekerőgombbal lehetett csak műsort váltani ! A második kellemetlen élmény a villanykapcsolók elhelyezkedése és mérete. Általában az ajtófélfába építik be őket és ennél fogva igen kicsik is. Rossz érzés fáradtan, sötétben matatni kapcsoló után. Az egyik helyen az ágy fejfájánál levő fénycső dobozában BELÜLRE rejtették el a miniatűr kapcsolót. A guta kerülgetett, mire megtaláltam.

A harmadik általánosan rossz élmény a zuhanyzófüggönnyel kapcsolatos. (Ahol üvegkabin a zuhanyzó, persze nincs ilyen probléma.) A gond pedig az, hogy igen vékony anyagból és elég közel vannak felszerelve a zuhanyzórózsához. Az eredménye ennek az, hogy az elektrosztatikusan feltöltődött függöny zuhanyzás közben az ember testére tapad. Nagyon kellemetlen. Mondhatjátok, hogy ez talán máshol is így van. Lehet. Nekem itt tűnt fel, de nagyon.

Aznap este szintén korán aludtam, TV nézéshez is fáradt voltam.

Ezután Moyrát nézem meg, de ott sem találok igazi látnivalót. Hétvégi házak és csend, nyugalom.

Mai úticélom, Sydney, csupán 200 km-re északra van. Akad egy stopposom, nem túl bizalomgerjesztő alak, de ártalmatlan. Kisnövésű, vörös szakállas fickó, a szőnyegtisztító iparban melózik. Szerencsére 20 km után elágaznak útjaink, megfogadom, hogy nem veszek föl mást ezután.

Régi épület, kis szobák a harmadik szinten. 80 dolcsi egy napra, viszont a központban van. Egyedüli gond az autó. A szemben levő útszéli parkoló órás és óránként 3 dolcsi. Este hattól reggel nyolcig ingyenes. Délután kettő lévén négy órát kifizetek és így másnap reggelig megoldottam a dolgot.

Persze felmentem a toronyba, amiről kiderült, hogy a déli félteke legmagasabb tornya az ő 250 méteres kilátó szintjével. A kilátószinten kisebb boltok árulnak szuveníreket és idegenvezető srácok mutatják be a látnivalót égtájak szerint. Ezt nagyon hasznosnak találtam és lelkendezve hallgattam végig. A torony után a sétáló utcában nézelődtem egy kicsit, majd elmentem a ferry kikötőbe megkérdezni, hogy előre kell-e vegyek jegyet másnapra az öböl túrára. Semmi gond, indulás előtt tíz perccel is okés a dolog.

Jópofa monorail visz körbe a központ körül, egyelőre csak kívűlről és alulról szemlélgetem. Sydney Darling Harbour-ja van eléggé tele még néznivalóval. Ma estére egy IMAX (3D) filmre nevezek be. Ezidő szerint a világ legnagyobb vásznával dicsekedhet ez a mozi. Tény, hogy jókora. A bejáratnál megkapjuk a szemüveget és máris kezdődik a dülöngélés, ugyanis sokan jó reflexxel próbálnak elhajolni a felénk kapó dinoszauruszoktól. Az egy órás film ugyanis egy dino-fantasztikus film volt. Számomra is újdonság volt a térhatás, nagyon élveztem. Kijáratnál szemüveg leadódik, visszasétálok a hotelba kicsit pihenni.

Este tíz körül újra talpon vagyok, hogy becserkésszem Sydney híres piroslámpás negyedét, a King’s Crosst. Talán fél kilométer hosszú utca, egymást érik az éjszakai bárok és éttermek. Van egy-két Internet Café is, az egyikből küldök néhány levelet, a címzettek között van az Ázsia is. Az utcán elég randa lányok kínálgatják magukat. Eme elriasztó látvány ellenére is bemegyek néhány bárba. Itt már jobban kinéző lányok vetkőznek zenére. Általában a harmadik szám végére lesznek teljesen pucérok. NSW-ban megengedett a prostitúció, más államokban talán nem.

Az estét egy kínai étteremben, egy tál sült tésztával fejezem be. Hajnali fél három, mire a szállodában nyugovóra térek.

2.23 kedd

A már tegnap megbámult monorail-en teszek egy kört; érdekes. Egy teljes kör a városközpont körül nem tart tovább negyed óránál.

Fél 10-kor indul a hajókirándulás ! A kikötőbe sietek, jegyet veszek (kb. 10 dolcsi) és néhány perc múlva máris a hajón ülve élvezem a látnivalókat. Jobbról a híres operaház, balról a kikötő felett átívelő hatalmas híd. És mit nem látok ! A hídszerkezet tetején hangyányi méretű emberkék araszolnak a csúcspont felé. Később megtudom, hogy erre a túrára is be lehet fizetni. Hát nekem ha fizetnének, akkor sem volna kedvem jóval száz méterre a tenger felett gyalogolni.

De vissza a hajókiránduláshoz. Kb. egy óra alatt teszünk egy kört az öbölben, aminek inkább fjord alakja van. Az öböl közepén látni egy kis szigetet, ami régen börtönként szolgált (OZ szindróma, tettünk egy kört körülötte), láthatjuk aztán a sydney-i Rózsadombot, ahol egy ház értéke 3 millió körüli, aztán sok egyéb szép házat még a parton, közülük nem egynek van valami érdekes története. Engem az zavart csak, hogy nem tudtam olyan tuti fényképet készíteni, mint a képeslapokon látszik; együtt az opera és a híd. Végül is van ilyen képem, de nem az a minőség.

A hajókirándulás végeztével rohanás egy másik mólóhoz, újabb jegy, ezúttal az állatkertbe, ami a Taronga névre hallgat. A jegy magában foglalja az oda-vissza ferry és a busz árát, ami busz a túloldali kikötőtől visz az állatkert bejáratáig.

Mondanom sem kell, hogy engem a kenguruk és koalák érdekeltek. Kenguru őkelméék között sétálni lehet, de ők maguk inkább csak pihengettek a korai órára való tekintettel (volt vagy dél). A koala figyelmét is csak kb. egy percig lehet lekötni, utána alvásra hajtja buksi fejét. Hát ha ők így, akkor én sem cselekszem másképp; visszamentem a hotelba és szunnyasztottam egyet ebéd után. Délutánra maradt a Tengerészeti Múzeum, ami belépőt kicsit sokalltam a látnivalóhoz képest (már nem emlékszem mennyibe került) és az Aquarium. Ez viszont megéri az árát, van látnivaló bőven. Mindenféle tengeri állat, növény, korall, krokodilok, cápák, magyarázatok tömkelege. Ide kicsit több idő kellett volna. Ha előre tudom, akkor a Tengerészeti Múzeumot kihagyom és az ott elpocsékolt időt is itt töltöm. A látogatást némi plüss ajándék figurák vásárlásával fejezem be (hát persze; kenguru, koala, kacsacsőrű emlős).

Szerettem volna moziba is menni, de a Star Trek film, ami engem érdekelt naponta csak egyszer volt műsoron és épp elszalasztottam. No mindegy, majd valahol máshol. Fürdés és kis pihenés után gyalog indultam a szállodából újra csak a King’s Cross felé, ezúttal az Oxford Street-en keresztül. Erre mondhatja valaki, aki ismerős a környéken, hogy hűha. Én nem tudtam. Viszont hamar rájöttem, hogy az Oxford Street buzik találkahelye. Nagyon kellemetlenül érzem magam, amikor férfiak próbálják elkapni a tekintetem. A hányinger kerülgetett mire végigértem az utcán. A King’s Cross-on aztán kerestem egy koreai éttermet és a Koreában megismert kajákból választottam magamnak. Nem csalódtam, a bibimbab itt is nagyon ízletes volt.

Az est hátralevő részét internetezéssel töltöttem. Meglepetésre aznap este a hozzáférés nem volt sokkal gyorsabb, mintha Kínában neteztem volna.

Éjfél előtt már ágyban voltam. A TV-hez itt ugyan volt távirányító, de a kábellel lehetett valami gond, mert műsor viszont nem volt egyetlen csatornán sem. Ennyit az alvás előtti tévézésről a Macquire hotelban.

2.24 szerda

Délelőtt fél tízkor kijelentkezem és elmegyek a parkolóházban pihenő Toyotáért. Egy napra többe került, mint 40 dollár ! Az én szállásom volt napi 80, az autó pedig felért egy fiatalkorú szállásdíjával. Jó üzlet lehet parkolóházat fenntartani !

Először is elautózom a Bondi beach-re, ami Sydney híres strandja. Ma esős az idő, nincs sok fürdőző. A parton hullámszörfözők vesznek leckét az oktatótól, egyelőre a homokban forgatva deszkáikat. Ha tele lenne a strand elférne vagy tízezer ember egymás mellett.

Zuhog az eső. Eredetileg terveztem, hogy beugrok körülnézni Newcastle-ba is, de az esőre való tekintettel ezt elhalasztom legközelebbre.

A környéken megtankolok egy BP kútnál (eddigi legolcsóbb tankolás; egy liter ólmozatlan ötvenegynéhány cent) és veszek némi harapnivalót is és ráfogom, hogy ez a reggelim és ebédem egyben.

Tovább észak felé. Az eső hol rákezd, hol eláll. Végül aztán az út nagyobb részét sikerül száraz úton megtennem. Mint mondtam már kevés az autópálya. Általában kétsávos út, max. megengedett sebesség 90 km óránként. Viszont gondoltak a sietőkre is; néhány kilométerenként előzősávokat alakítottak ki. Ilyenkor lehet a lassabb járműveket megelőzni. Persze ilyenkor is vigyáznak a sofőrök, hogy ha lehet ne lépjék túl a sebesség korlátozást. Kényelmes és biztonságos módszer. Itt pedig egyébként sem siet soha senki.

Az általam levezetett háromezer kilométer (kilenc nap) alatt egyetlenegy balesetet láttam; egy teherautó ment be a fák közé. Talán elaludt a sofőr. Darus autóval húzkodták ki az oldalára borult járművet.

Ami viszont zavart a sofőrökkel kapcsolatban (talán a helyi KRESZ előírása, nem tudom), hogy némelyek parkolólámpával közlekedtek. Szerintem ennek sok értelme nincs, mert vagy felhívja magára a figyelmet az autós, de akkor normális fényszórót kapcsolna be (mint ahogy otthon ez előírás) vagy nem. Akkor viszont a parkolólámpának sincs értelme.

A kínaiak pl. nem bíbelődnek semmi lámpával, amíg szuroksötét nincs, akkor viszont a “jól” beállított távolsági fényszóró egyenesen a szembejövőket vakítja.

A hosszú úton a veszélyt előjelző táblák kilencven százaléka kengurufigurát keretezett be. Ezen mindig jót derültem magamban és arra gondoltam, hogy a helyiek nyilván annyira nem veszik már észre ezt, mint mi otthon az ugró szarvas táblát.

Mai nap vezetek a legtöbbet, kb. 750 kilométert. Ennek megfelelően vagyok eltikkadva és egy Ballina nevezetű helyen úgy döntök, hogy mára ennyi, köszöntem !

Fél kilenckor már alszom, mint a bunda.

2.25 csütörtök

Úgy döntök, hogy megnézem a helyet. Szemerkél az eső, de nincs hideg. A képen lévő helyre nem sikerül rábukkannom, de találok egy parkot, ami egy teljesen zárt öböl mellett fekszik. Nagyon csendes. Rajtam kívűl még egy ember, az éppen az öbölben úszik. Tényleg nagyon nyugis hely. Talán Callala után itt vennék még házat.

Gondolkozom a fürdésen, de a borult ég egy kicsit kedvem szegi. Byron Bay-ből már csak egy-két óra vezetés és a híres Gold Coast-on vagyok. A TV-ből ez a hely a legismertebb a magyarok számára. Irgalmatlan hosszú strand (30 km ?), nagy hullámok, szörfösök mindenfelé. A part mentén apartman házak, hotelek, motelek, bevásárló központok sorakoznak. Az első útbaeső helyen próbálkozom. A recepciós, amint megtudja, hogy csak egy éjszakát szándékozom maradni és, hogy egyedül vagyok azt ajánlja, hogy a parttól egy kicsit messzebb levő motelben próbálkozzak; sokkal olcsóbb, de ugyanolyan szép. És valóban, egy saját úszómedencével rendelkező motelben szállok meg, potom 40 dolcsiért. A TV viszont itt volt a legrégibb fajta; tekerőgombos. De hát ki az aki a Gold Coast-on tévézni akar, nem igaz ?

Gyorsan lemegyek a partra (a kényelmesség engem is elkapott; kétszáz métert autózom) és bemegyek a nagy hullámokba. A parton jelzőzászlók. A zászlók színétől függően ajánlott a fürdés, de mindenképp a zászlók között kell fürdeni. Erős áramlatok lehetnek errefelé. A hírekben hallottam, hogy az amerikai Baywatch sorozatot ezután az OZ Gold Coast-on fogják forgatni. Újabb jövedelem az ittenieknek.

A délután hátralevő részét a központban levő nagy bevásárló központok (shopping mall) boltjaiban töltöm. Némi ajándékot veszek, képeslapokat, könyveket.

Ma is viszonylag korán alszom, a hullámzás zaja elhallatszik a szobámig.

2.26 péntek

9 körül kijelentkezem a motelből és egyenesen a Sea World nevű vidámparkhoz hajtok. Alig nyitás után érkezem, de a parkoló majdnem megtelt. Jó üzlet lehet ez is, főleg ha a jegyárat nézzük (44 A$).

Kellemes környezetet építettek ki. A különböző show-k más helyszíneken más időpontban kezdődnek. Egy egész napot el lehet tölteni, kiváltképp ha kisgyermek is van velünk, gondolom.

Magam felültem egy Bermuda Háromszög vízi útra. A csónak mesterséges hegy belsejében bolyongott, amit földönkívüliek szálltak meg és építgették a bázisukat. Szellemes technikai megoldások.

Ezután egy delfinshow-t néztem meg. Hat delfin a főszereplő, elég hosszú műsort adnak elő a négy idomárral. Ügyesek. Persze minden kis produkció után megkapják a haladagjukat. A delfinek.

Egy újabb térhatású filmre nevezek még be, ezúttal kalózok keresnek kincseket egy gyönyörű szigeten kardjaikkal hadonászva az orrunk előtt.

Lassan dél van már, egyéb show-k helyett inkább elindulok tovább Brisbane felé. Félúton megállok egy másik vidámparknál. Ezt Movie World-nek hívják. A belépő ugyanúgy 44 dolcsi. Igazán már csak a különböző látnivalókat sorolom fel; Batman Ride, Main Street Photography, Police Academy Stunt Show, Maverick Show, Great Gremlins Adventure, Looney Tunes Studio Tour, Studio Production Tour. Nekem legjobban a Rendőr Akadémia Kaszkadőr Bemutató tetszett. Nagyon humoros és irtó veszélyes produkció. A filmgyártó részlegben tett túrán pedig ki lettem választva, mint Tom Cruise (hasonlít rám, na !), hogy egy pilótát játsszak egy II.VH-s filmben. Nem a Top Gun. A gépmakett mozgott, lőttek ránk, mi visszalőttünk.

Záróra. Tovább Brisbane-be.

Egy olyan útvonalon sikerült beérnem a városba, ahol nem láttam az út mentén motelt, kivéve mikorra a belvárosban jártam. Egy kanyargós folyó szeli át a várost. Ennek a mentén sorakoznak a felhőkarcolók. A motel, amibe botlottam első osztályú hely volt, gyönyörű kilátással, saját medencével, hipermodern berendezésekkel. Ugyanaz a kártya nyitotta az alagszinti garázsajtót, működtette a liftet és funkcionált szobakulcsként. A szoba ára is ennek megfelelő, kb. 100 dolcsi volt egy éjszakára.

Becsekkelés után telefonálok egy helybéli magyar párnak (ismerős ismerőse), hogy van-e kedvük szórakozni az este ? Ehelyett inkább azt részletezik, hogyan jutok el hozzájuk. Nekem úgy is jó. Apollo Bay óta nem beszéltem magyarokkal.

A városközpont egyirányú utcái jól megkavarnak, de kis késéssel befutok hozzájuk, egy kertvárosi lakóház együttes egyik sarkában levő házat bérlik. A konyhában ülünk le dumcsizni két nagy pizza társaságában. Pali öt éve él itt, Kati már régebb óta állampolgár. Sikerül jól kitárgyalnunk az OZ mindennapokat, csakúgy, mint a kínai életmódot. Észre sem vesszük és már éjfél felé jár az idő. Gyorsan feldobok néhány emilt Pali gépéről és elköszönök.

Állítólag egy évben 300 nap napsütéses errefelé. De halálos mérgű pók is akad nagy számban.

A Burger King-et Hungry Jack’s-nek hívják.

A legjobban kinéző lányok ázsiai származásúak. Miért ? Talán azért mert a jó táplálkozás a fehér lányokat elpüffeszti, de az ázsiaiakra éppen, hogy pozitívan hat; kigömbölyödnek ott ahol kell, de nem viszik túlzásba a dolgot.

Hajnal egy után alszom.

2.27 szombat

Kiváló, önkiszolgáló svédasztalos reggeli a motel medencéje mellett. Kijelentkezem és kicsit szomorúan indulok a reptér felé. Útközben egy BP kútnál mosom, porszívózom és teletankolom az autót. A reptérre érve a kölcsönzött autóknak külön parkolójuk van. A kulcsot már az épületben adom le, magát az autót nem ellenőrzik, bizalomra épül minden. Persze tisztában vagyok azzal, ha bármi gondjuk lenne utólag is le tudnak emelni pénzt a hitelkártyámról.

Már a beszállásra várok, mikor egy idősebb úriember kezd el kérdezgetni és szorgalmasan tölti ki a kérdőíveit válaszaim alapján. Érdekes módon kérdései az őslakosokkal kapcsolatosak leginkább. Ugyan az “aboridzsin” nép már csak egy elenyésző kisebbségét képviselik az OZ népességnek, de az OZ kormány úgy néz ki, igencsak szívén viseli a sorsukat. Egyébként miért érdekelné őket az idelátogató turista véleménye róluk és kultúrájukról ?

A Qantas nem nyújt első osztályú szolgáltatást. Ahol ültem onnan a filmvászon felét sem láttam. A kiszolgáló személyzet a nyolc órás út folyamán talán ha kétszer ment körbe frissítőkkel. Persze a kétszeri étkezést kivéve. Az lehet, hogy “Qantas never crashes”, amint Dustin Hoffman mondta a Rainman című filmben, de egy légitársaságnak egyéb qualitásai is kell legyenek.